Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2013.12.21

Avicii idei harmadik győzelmét aratta a Spanyol nagydíjon!

 

rosberg-tasr.jpg

Avicii nyerte a Spanyol nagydíjat!

 

 

Az időmérő száraz körülmények közt zajott és a futamra is száraz időt josoltak.

Az időmérőn Bencét és Lackót kidobta a szerver ezért ők a mezőny végéről várhatták a rajtot miután visszacsatlakoztak a szerverhez. Sajnos a verseny betöltésénél Rikohunt és Bencét kidobta a szerver ezért az FIA úgy döntött hogy az időmérőnek megfelelően álnak fel a versenyzők és a 2. körtől indul a verseny.

első sor: Avicii - Lacesz

második sor: FrancisWolf - Speedwine

harmadik sor: Rikohun - Spain

negyedik sor: Lackó - Bence

 

Időmérő végeredménye! 

ido.jpg

 Verseny

A rajt tehát safety car mögül indult, ezzel a rajt utáni csetepaték is elmaradtak, így mindenki megőrizte pozicióját. Lackó a rajtnál nem indult el, csak már akkor amikor a mezőny megtette az első pozició beállásra szánt kört, így kishiján 1 kör hátrányal kezdődött számára a verseny.

A verseny első felében Bence folyamatosan előzőtt és ezzel lépkedett is fentebb, míg az élen Avicii kezdett meglépni, mögötte azonban helycsere történt úgyanis FranisWolf megelőzte Laceszt. Az első kiállásokhoz érve Bence már a 4. helyen volt szorosan Lacesz mögött, de az első kettő sem lépett meg nagyon, viszont az 5. helyezett Speedwinetól már nagyon leszakadtak. Az első kiállások után a helyzet változatlan maradt. Avicii azonban a kiállását még le nem töltő Speedwine-al incidensbe került, amiért áthajtásos büntetést adott a gép, így FrancisWolf vette át a vezetést, de 5mp-en belül volt az első 4 helyezett.

Érthetetlen okokból az 5. helytől lefelé tahát Spain, Rikohun és Lackó is feladta a versenyt, így 5 főre fogyatkozott a mezőny. A második kiállásokhoz érve Avicii utolérte Franist és 1 körrel lévő korábbi kerékcseréjénke köszönetően visszavedte a vezetést, miközben Bencének is sikerült a második etapban átrágnia magát Laceszen. Ebben az etapban Aviciinak sikerült ellépnie üldőzöitől.

A harmadik kiállást  Francis nyitotta ezzel 2mp-re megközelítette Aviciit aki két körrel később jött a boxba. Bence kemény gumival kezdett ezért az etapok végén mindik közel került az élmezőnyhöz, de amikor ők gumit váltottak és ő volt a használton leszakadt. A harmadik etapban a véghajrában Aviciit üldözte Francis, míg Bence nem tudta megközelíteni őket és Lacesz is laszakadt a dobogós helyezésektől, míg csapattára kényelmesen ment az 5. helyen, hiszen Lacesz messze volt tőle és a többiek pedig feladták a küzdelmet. Két körrel a vége előtt úgy tűnt ez lesz a végeredmény is, de Francis nagy igyekezetében 2szer is figyelmeztetést kapott az utolsó sikánban, majd a 3. körben ismét megtörtént amiért büntetést kapott. Ezt rögtön le is akarta tudni, de a boxban kapta meg az üzenetet, hogy 20mp időbüntetést kapott, így egy plusz kerékcserét is végrehajtott. Végül a futamot Avicii nyerte, Bence mögött, míg a dobogó legalsóbb fokára Lacesz álhatott fel és Francis az időbüntetés elleénre még így is megtudta őrizni 4. helyét az 5. Speedwine-al szemben.

 VÉGEREDMÉNY

vers.jpg

Interjúk:

http://www22.zippyshare.com/v/35516769/file.html

Pilotáink onboard videója:

Avicii onboard

 

LACESZ onboard